"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. május 10., hétfő

Célbaért a második...

Sikerült befejeznem a második Gail-emet is. Ez a számomra nagyon kedves színből készült, amit magam festettem. Enyhén színátmenetes, talán korall színűnek mondhatnám. Megrendelésre készült a fonal, és festés közben beleszerettem, így magamnak is készítettem egy erősebb és egy pasztellebb árnyalatot belőle. Kis méretű lett, mivel a Fecskefark maradék fonalából készült. Még így is maradt egy kis gombóc, amin nagyon meglepődtem. Lehet, hogy elég lett volna még egy levélsorra, de még most sem vagyok benne teljesen biztos. Jobb, hogy nem fogtam bele, mert azt az érzést nem szeretném többé átélni, amikor a vége előtt kicsivel fogy el a fonalam.  
A fonal többszörös kedvenc, nemcsak a színe miatt szeretem, hanem azért mert uruguayi. Annyira kellemes kötni, hogy a yarnundyed mellett ez a másik kedvencem. A Gail mintája pedig kifejezetten pihentető, némi odafigyelést igényel, de egy idő után az ember kezében van a minta és szinte mantrává válik. 
Bent már lehetetlen lett volna fotózni, de a kertben sem lettek jók a képek, mert már alkonyul.





8 megjegyzés:

Ilonamamzi írta...

Piszke, ha kicsi, ha nem, az biztos szépséges.

Délka írta...

Szép fonalat festettél, tetszik nagyon a szín.

Macus írta...

Nagyon szép lett! A fonal is gyönyörű színű...

Irenka írta...

Igazán profi munka! Nagyon ügyes vagy! Ráadásul kaptam egy tippet a kendőként használható színt illetően. Köszi!

Piszke anyóca írta...

Lányok, nagyon köszönöm! :)
Örülök, hogy a szín nektek is tetszik.

Irenka: öröm számomra, ha sikerült tippet adni. :)

Kicsianya írta...

Gyönyörűséges eperfagyi némi tejszínhabbal:)Hmmm...
Mostanában mindent "kajásítok", mert alig ehetetek:(

Kriszti írta...

Nagyon szép lett! Érdekes, a Gailt elkezdtem anno, és hónapokig pihent a kosár alján. Utána pár nap alatt befejeztem. Lehet kéne egy lace verziót kötni belőle?

Piszke anyóca írta...

Kriszti, szerintem ne hagyd ki! A Gail lace-t kíván. :)

Kicsianya, képzeld hasonló cipőben járok. A műtét előtti héten derült ki, hogy szigorú cukor diétát kell tartanom. Nekem is mindenről a finom falatok jutnak eszembe. :) :(