"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2013. november 10., vasárnap

Leveles tészta tízóraira


Holnap megint suli, és ennek kapcsán gondolkodóba estem a délutáni énekpróbáról hazafelé tartván: mit is vigyenek a nagyok magukkal. Nagyfiunk hétfőn estig koptatja az egyetem padjait. Kiadós mennyiség az, amivel ennyi idősen megtölti a hasát egész nap. Nagylány folyton koplal (értsd: vigyáz a vonalaira), így ellenállhatatlan étket szükséges csomagolni ahhoz, hogy garantáltan elfogyassza. Na, ja... bárki joggal mondhatja, hogy ezt elrontottam évekkel ezelőtt, és igaz is. Majd a kicsivel nem ezt, hanem mást fogok/-unk elrontani. Ő már szinte mindent megeszik.                                                                                                     Szóval leveles tésztára esett a választásom, mert azt hipp-hopp begyúrom és amíg hűsöl a hűtőben, addig elkészül a töltelék is. Persze a leveles tésztának egy éjszakát kellene a hűtőben töltenie, de szükség törvényt bont alapon most csak egy fél órácskát kapott. Jut eszembe: nyáron is elkövettem ezt a "szentségtörést", amikor a kézimunkás barátnőim jöttek látogatóba. Nem panaszolták, hogy bármi gond lett volna a leveles tésztámmal. Nem volt rá idő, mert pillanatok alatt eltüntették a bizonyítékot.                                                                                                        Ma estefelé csokis kosárkákat álmodtam holnapra tízóraiként. A tészta receptje innen való. 
A töltelék az alábbi: 100 g étcsokoládét gőz fölött felolvasztottam és hozzáadtam kb. 1 dl tejszínt, jól elkevertem, míg selymesen fénylő lett a csoki, majd lehűtöttem. 
A tésztából kosárkákat formáltam, s megtöltöttem a kihűlt, sűrű csokoládéval.


A tészta másik felét sós töltelékkel töltöttem meg (fűszeres paradicsomszósz és reszelt füstölt sajt), így és innen.  A tetejét még szeletelés előtt megkentem felvert tojással és lenmaggal szórtam meg. Nincs kétségem abban, hogy sikere lesz mindkettőnek.
 



  

2013. október 15., kedd

A természet megtermi gyümölcseit

Kökényszüretre indultuk ma délután a kertvégi erdőbe, hogy szörpnek valót gyűjtsünk. Mint már megszoktuk a program részben átíródott, mivel egy csipkebogyóval gazdagon megrakott bokor tárult elénk az út szélén, aminek nem lehetett ellenállni. Mondanom sem kell, hogy amikor csipkebogyót kerestünk, nem találtunk, s most íme, jól megraktuk kosarunkat. Végül a kökényszüret sem maradt el..Két kiló gyümölcsöt sikerült begyűjtenünk, s lett volna még többször ennyi, ha az idő nem kényszerít minket a hazamenetelre.









Tökfaragás anno...


 Készülünk az idei tökfaragós kézműves foglalkozásunkra. Most éppen az "anyagbeszerzés" fázisában vagyok. Addig is hoztam a tavalyi képeket, a hittanosaimmal és a szüleikkel közös alkotásainkról. A dolog apropóját - minden félreértést elkerülendő - nem az angolszász eredetű Halloween adta. Van nekünk jó kis magyar hagyományunk a töklámpás készítéséről, legalábbis kicsi koromból emlékszem rá, hogy nagyszüleim meséltek róla, hogy ők gyermekként spárgatökből faragták a lámpást. 
Ismeritek a mondást? "Fénylik, mint Salamon töke." Ez a szólásunk egészen 1081-ig vezet vissza minket. Érdemes ezzel is megismerkedni, hiszen van élet Amerikán innen is és volt tökfaragás a Halloween előtt is kis hazánkban.

 

 








 















  

2013. október 4., péntek

Terézke

Lizieux-i Szent Teréz emléknapja volt október 1-jén, s ez volt az egyik témája a mai hittanóránknak. A harmadikos kislányokkal ezeket a kis Terézkéket sikerült elkészítenünk. Mivel ma zárva volt az óvoda, Boróka velem töltötte a napot. Ő is örömmel vett részt ezen a foglalkozáson, és míg a "nagyok" elkészültek a munkájukkal, addig kiszínezte a rózsás színezőjét, majd elkészítette saját Teréz bábuját (itt lent, jobb oldalon). 

A kifestő innen való.


A jobb oldalon látható színező elkészítését szintén Kis Szent Teréz ihlette. Rövidesen azzal is elkészülnek a kislányok.


Az iskolától a plébániáig sétálva ez a gyönyörűséges fa fogadott minket, aminek nem tudtam ellenállni, de sajnos a mobiltelefonom fényképezője nem képes visszaadni azt a látványt és színvilágot, ami a szemünk elé tárult.


Gyapjú nap helyett gyapjú nap

Jó előre belőttem magamnak a dátumot (szeptember 21.), hogy idén végre ott lehessek pici lánykámmal aCsillagműhely Gyapjú napon. Ám ahogy ez lenni szokott: Ember tervez, Isten végez. A dolgok valahogy másként alakultak és már jó ideje folyamatosan tanulgatom, hogy elfogadjam, ha másként alakul az élet, mint ahogy azt elterveztem. Szeretem is ennek a spontaneitását, amellett úgy fogom fel, mint egy kaland, ahol a Nagy Rendező maga szövi az életem szálait, nekem csak asszisztálnom kell hozzá, s nem meglepetés már számomra, hogy a dolgok ilyetén módon mindig jól végződnek. Nekem az alábbi idézet ezt is jelenti: "...más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod." Jn 21,18
Szóval úgy adódott, hogy a hittanos tanévnyitó játék- és kézműves délutánunk, s a Veni Sancte szentmise éppen erre az ominózus szombatra délutánra esett, melyen a fent említett Gyapjú napra készültünk. Ettől függetlenül erre a tanévnyitó délutánra gyapjú nemezelést terveztem, ami sikeresen meg is valósult. Nem úgy, mint a bográcsgulyás. A rossz időre való tekintettel elálltunk az udvari főzőcskézéstől, s lett helyette zsíros kenyér, ami népszerűségben nem maradt el a tervezett gulyástól. Ilyen jóízűen én magam sem tudok más körülmények között zsíros kenyerezni, mint ezeken a közös összejöveteleken, ahol más íze van a falatnak, legyen az kenyér, hagyma, tea, zsír, ropi, bármi.

A falatozás előtt, után készítettünk tulipánt, karkötőt, golyókat, fülbevalót, nyakláncot. Az ékszeralkatrészekkel együtt előkerültek a gyöngyök is, így jó néhány gyöngy fülbevaló is készült. Így esett, hogy családi kézműves foglalkozáson vettünk részt (persze sokkal szerényebb és egyszerűbb kivitelben), csak a helyszín volt más.









A fotózásra nem jutott időm, így csak néhány képet sikerült elcsípnem az alkotás öröméről. Az elkészült művekről szintén lemaradtam, csak a saját fülbevalómat (amiből fél párat sikerült is elveszíteni), valamint a láncaimat tudtam fényképezni és azt a néhány dolgot, ami megmaradt.