Jó játék 1.

Mostanában sokat esik - amire szükség is van -, ezért több a benti elfoglaltság. Egyik kedvelt foglalatosságunk a festés. Erről már korábban is beszámoltam. Most éppen a dugó volt soron, egyszerű parafadugó és némi festék kell hozzá, no meg papír sem árt, mert különben áldozatul esik a fal, az ajtó, az ablaküveg, vagy bármi más, hiszen a gyermeki fantázia határtalan. :) 

Úgy tűnik, elégedett...

 Van, hogy nem sikerül...

akkor újrakezdi... ezt is tanulni kell!

Tovább is van, mondom még...

 A napközis tábor első napjaiban szülők élénken érdeklődtek afelől, hogy sokat veszekszenek-e gyermekeik az itt töltött idő alatt. Hmmm... :) új csapat, látszik, hogy még nem jártak nálunk - gondoltam. :) Érdekes jelenség, már én is sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az oka annak, hogy a táborunkra általánosságban nem jellemző a veszekedés, túl azon, hogy amennyire rajtam múlik, konfliktus kerülő típusnak tartom magam. Van erre egy varázsige, amit majd a későbbiekben fogok felfedni. Sajnálatos módon  azt tapasztalom, hogy az agresszió eláraszt mindent. No nem szimplán tettlegesség formájában, sőt legkevésbé  ezzel a megnyilvánulási módjával találkozom - lehet, hogy szerencsés helyzetben vagyok. Annál nagyobb mértékben  látom elhatalmasodni az agresszív kommunikációt. Temérdek helyzetben tapasztalom, hogy különféle vágyak és kényszerek feszülnek meg motivációs háttérként a negatív érzelmekkel erősen túlfűtött helyzetekben.  A nem vagy csak kevéssé kontrollált érzelmek borzalmas pusztításra képesek. Ezek leküzdésére az egyik kipróbált és legjobban bevált (ha nem a létező legjobb???) módszer a munkaterápia. Egy bizonyos cél eléréséért, valakiért, valamiért végzett folyamatos, kitartó, állhatatos tevékenyked(tet)és.  Könnyű mindezt felvállalni olyan esetben, amikor kedvelt tevékenységről van szó, de megtalálni  az értelmét és fontosságát annak a feladatnak, ami nem saját céljainkat szolgálja........... Mihelyst pozitív töltést és irányt kapnak a zabolázatlan érzelmek, s az egyén túllép saját maga keretein, esetleg korlátain, máris megszűnik az agresszív kommunikáció. Ennyi és nem több a titka a dolognak. Emellett vannak más összetevői is annak, hogy erőszakmentes légkörben tudjuk együtt tölteni napjainkat. Ilyen a kapcsolatminta, amivel megkínáljuk a hozzánk betérőket, a kongruens magatartás, és még jó néhány fontos tényező, ami nélkül nem érdemes belekezdeni emberi kapcsolatokba sem gyermekkel, sem felnőttel. Mindehhez szükséges a közvetítő erő, hogy látszódjék számomra, s mindannyiunk számára - akik ebben részt vállalunk - nagyon fontos ezek szem előtt tartása.

 

Aki hozzánk betér, nehezen tud szabadulni. Megérintetté válik. Visszavágyik. Kérdéseikre nehéz rövid választ adni. Ez most egy válasz szeretett volna lenni a sok kérdés egyikére. :) Tőlem, a magam módján, a kérdező(k)nek, nektek.

Tovább, tovább...

Avagy ahogy Weöres Sándor megverselte: Tovább is van mondjam még? Nem tudtunk leállni, s nem bírom nem megosztani a legújabb történéseket. Azért, hogy ne legyen belőle kisregény, igyekszem címszavakban írni (ahogy a könyvet is szoktuk, balról jobbra és felülről lefelé olvasandó). 

Valahol egy Pest közeli kisközség nyári napközijében...

3. hét:

 

 1. Kisebb gondom is nagyobb annál 2. Szolid jelmezben 3. Fehérnép egzotikus öltözetben 4. Berci királyfival ölelkezvén 5. Lányok "mit vegyek fel" helyzeben - fél sorral alább: 6. Tán Szent Bertalan? 7. Minek nevezzelek? - következő sor: 8. Cimboraság, kópéság 9. Ühmmm 10. Boróka bohócka 11. Balázska szerényke

 

 Felénk angyaljárás volt, vagy mi... Bogim több alkalommal próbálkozott a levitációval, mígnem heves szárnycsapkodások mellett magasba emelkedett

 

 Nagy segítség számomra a fiatalok jelenléte, mert túl azon, hogy ez jó buli számukra, ők mindig figyelnek

 

Az első igaz barátság kezdete pici lánykám életében. Persze a képek nem adják vissza azt a szép kapcsolatot, ami közöttük bontakozik.

 

 Ahogy nekik nincs gondjuk ételre-italra, sem az öltözékükre, s mégis ilyen pompában tárulnak elénk, addig nekünk sem kell feleslegesen gyötörnünk magunkat aggodalmainkkal. 

Szerettem volna bővebb beszámolót írni, de Borókám ezt a programot most átírta ébredésével. Folyt. köv.

Minden jó...

Helyesebben minden úgy jó, ahogy van. Meg kell, hogy valljam, az összes eddigi táborunk közül ez a legjobb. Bár eddig minden nyáron ugyanez volt a benyomásom. Mára elmondható, hogy minden a helyén van, mindenki tudja a feladatát, egymás keze alá dolgozunk és egy olyan összhang van közöttünk, amit kottázni lehetne. Ez a fajta öröm, amiben részünk van, leírhatatlan. Nem kell hozzá más, mint megálmodni és belekezdeni, a többi megy magától. Egyfajta alkotás ez is... eltervezni, létrehozni, s évről-évre, napról-napra finomítani. 

A legjobb benne az, hogy a nap végére az elvégzett sok munka következményeként annyira kifáradok, hogy egyfajta eufóriával vegyes zsibbadtság vesz erőt rajtam. Hajnalban kelek, hogy minden elő legyen készítve, mégis minden nap itthon marad valami. Leginkább amiatt történik ez, mert számtalan apró dologra van szükségünk a megfelelő komfortfokozat kialakításához a gyerkőcök számára. Persze nem luxuscikkekre gondolok, hanem a foglalkozások változatossá tételére. Itt jegyzem meg, hogy a babzsákokat még mindig nem volt időm megvarrni. Na, emiatt egy héttel megtoldom majd a napközit, hogy a sok játékot, amit vele terveztem, meg tudjuk valósítani. :D 

Bár délután 4-ig vagyunk nyitva, minden nap 6 óra tájékában fordult a kulcs a terem ajtaján.  A napvégi elpakolás, takarítás ideje ez, miközben mindig van idő a nap emlékezetes pillanatainak felidézésére. Volt olyan nap, amikor a szülőkkel beszélgettünk két óra hosszát úgy, hogy észrevétlenül elszaladt az idő, s csak eztán következett a takarítás. Hétvégére itthon torony magasságú szennyes várt, s nem sorolom a házimunka véget érni nem akaró lépéseit.  Mindezek mellett elmondhatom, hogy megérte!!!!! Fantasztikus napokat éltünk meg és még nincs vége. A héten folytatás következik. Mivel augusztusban végig zárva tartanak az óvodák, ennek okán érlelgetem magamban a dolgot, hogy végig "üzemelhetnénk" a hónapot. Akár dejavu is lehetne a dolog, mert eddig minden évben ugyanezek a lépések ismétlődtek, annyi különbséggel, hogy idén megteszem és folytatom. Ezidőtájt szokott megszületni az igény és az elhatározás, hogy a tanév során is rendszeresen találkozzunk. Egy  játszóház-tanoda terveit hordozom magamban az első magam szervezte tábor óta. Nem kezdtem bele, mert pályázati lehetőségre vártam, de úgy látom, hogy ha tovább várok, akkor csak álom marad a szép elképzelés. Most, hogy sok mindenünk megvan a folytatáshoz, belekezdtem a konkrétabb tervezésbe, ami egy gyermekcentrum megalapítása, ahol délelőtt foglalkozással egybekötött gyermekfelügyeletet vehetnének igénybe a szülők - leginkább anyukák - arra az időre, amíg az aktuális ügyeiket elintézik (orvos, posta, bank, bevásárlás, urambocsá egy kis pihenés). Kismamák tudják igazán, hogy mekkora szükség van erre. Szintén a délelőtti órákban indulna egy ovihoz szoktató csoport. A délutáni órákra korrepetálást és fejlesztőfoglalkozásokat tervezek, köztük iskolaelőkészítő foglalkozásokat. A kora esti órákra is lenne  tevékenység, mivel vannak szülők, akik 6-7 óra tájékán érnek haza a munkából és óvodáink 4 órakor bezárnak. Hivatalosan 6 óráig vannak nyitva, de van eszközük az óvónőknek, hogy elérjék, hogy 4 előtt 5 perccel már ne legyen gyermek az intézményben - sajnos. Nagyon kényelmetlenül érzem magam amiatt, hogy ilyen körülmények között élünk itt, a mi kis községünkben. Egyáltalán nem értem, hogy aki ennyire nem szereti a munkáját, az miért nem váltott az évek során. Miért kell gyermekek és családok életét megnehezíteni, sőt megkeseríteni azzal, hogy nem találta meg a kedves óvónéni a számára elfogadható hivatást? No ezt mind csak zárójelben gondolom, mert nem kenyerem az értelmetlen, céltalan háborgás. Alapvetően hálás vagyok ezért a helyzetért, mert ilyen körülmények között tud talán létrejönni az, amit fentebb írtam. Mondhatni, hogy a vákuumerejű szükség hozza létre, no meg egy csipetnyi fanatizmussal határos elhivatottság, amiben nálam nincs hiány. A terveim megvalósításával azt is igazolni szeretném, hogy  téves gondolkodás az, ami szerint azt hisszük, hogy a pénz irányít mindent. Lehet pénz nélkül is, csak temérdek jó szándékra van szükség. Összegezve valóban elmondhatom, minden úgy jó, ahogy van. Megettem már a kenyeremnek talán felét, s ez alatt az idő alatt megtanultam mindennek örülni. Meglátni a szépet, a jót ott is, ahol elsőre nem gondolnám. Csak így tudok adni magamból másoknak. Aki próbálta már, tudja, hogy minél többet ad magából (nemcsak a feleslegéből), annál többet kap vissza. Ez sokak számára éltető erő.

Hmmm. nem erről szerettem volna írni, de ez jött ki az ujjaim végéből. Idekívánkozik néhány pillanatkép az elmúlt hétről:

 Hogy mitől volt virágos kedvem???

 

Építkeztünk..

 

 Festettünk...

 

 

 

 

 Itt még a ráncaim is kisimultak

 

 Napkorong fonással karkötőt készítettünk

jj

 

 Végre megérkezett, amit úúúgy vártunk, hogy még védőfelszerelést is hoztunk magunkkal...

Egy dologra nem jutott idő: kötésre, horgolásra, de ennek hiányát csak hajnali kettőkor éreztem, ahogy be is számoltam róla. Napközben erre gondolni sem volt alkalmam. S ez is így jó, ahogy van.