"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. március 6., szombat

Újabb mamusz

Ez a mamusz is a "ráfújás" kategóriából került ki. Évitől kölcsönöztem ezt a kifejezést, de úgy tűnik, hogy rögzült nálam. :) A bejezetlen fecskefark kendőmnél, ami kényszerpihenőn volt a fonal elfogyása miatt - ő írta, hogy majd, ha megérkezik a fonal, akkor csak ráfújsz és elkészül. Persze az sem így lett, mert helyette más bejezetlen munkáimat juttattam célba. Valamiért dacolok a türkiz szépséggel, pedig nagy kedvenc volt.
No, de sebaj! Most már van egy váltás mamuszom a szép fáradtzöld mellé. Milyen érdekes, most vettem észre, hogy annak is rózsaszín lett a szegélye és ennek is, igaz más-más árnyalat: az babás, ez pedig harsogó pink. Ennél szükség volt valamire, ami így tavasz tájékán színt ad neki. Mikor elkezdtem, akkor még hideg volt és rövidebbek voltak a nappalok, sötétebb-borongósabb volt minden. Teljesen passzolt ez a galambszürke szín a téli hangulatomhoz. Most, hogy közeledik a tavasz, kellett neki valami vidámság. Merész voltam és nem bántam meg. :)

A csipke-fórumon "beszélgettünk" a lányokkal arról, hogy kinek tetszik, kinek nem a rózsaszín. Magam részéről nem voltam oda érte azelőtt , inkább a földszíneket kedveltem és kedvelem most is. Ennek ellenére fel-felbukkan belőlem a vágy a színek iránt. Betudtam a kornak. Azt gondolom, ahogy öregszem egyre inkább színesedek. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, addig ameddig ettől jobb kedvem támad és esetleg a környezetem is jobb kedvre derül.

 

  

  



1 megjegyzés:

Karina írta...

Nagyon klassz lett a mamuszod, és a kendőd egyszerűen csodaszép!!