"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. február 8., hétfő

Amit ma megtehettem...

azt megtettem. Bár több is belefért volna! :)

Elkészült a Tiger Eye Lace Scarf-om. Szintén tolnai fonalból követtem el őt. Amennyire nehezen indult a kezdés, azzal éppen ellenkezőleg adta magát a minta. Annyira jó volt kötni. Haladós, kellemes, egy idő után már a fejemben volt a minta, így autóban, tv nézés közben vagy éppen a nagylány farsangi báli élményeinek hallgatása közben is tudtam kötni. Ennek a sálnak a különlegessége (legalábbis az én számomra) a 4 egymást követő ráhajtás. Először nem tudtam, hogy hogyan is gondolja a "szerző" ezeknek a szemeknek a levételét. De aztán némi próbálkozás után kialakult a minta. Most éppen blokkolódik a sál!



 

  

 


Mára jutott egy kis idő festésre is. Sajnos anyagom már nincs, így tettem lépések fonalvásárlás ügyében. Remélem, hogy hamarosan meg fog érkezni az újonnan felfedezett Merinoi gyapjú fonalam. Addig is ezeket a szintén tolnai gyapjúkat festettem színátmenetesre:

  
  
  
  
A lebontásra ítélt csipkezokniból most éppen egy kesztyűt kezdtem kötni. Azt hiszem még nem késő, hiszen ezen a télen még fogunk egy ideig kesztyűben járni. Így, ha a kendők és sálak mellett marad időm, akkor igyekszem bejezni ezt az éppen nekem való, bohókás mintázatú kesztyűt is:

 
Csatlakoztam Krókusz új kezdéséhez. Már készültem rá, hogy a Swallowtail-t megkössem. El is kezdtem valamikor januárban, aztán a közösen kötött csipkesálunk miatt félretettem, Közben kiderült, hogy műszálas fonalból nem jó választás csipkekendőt kötni, így lebontottam azt. Most végre eljött a mi időnk, mármint Swallowtail-é és az enyém. Az elkövetkezendő napjainkat együtt töltjük. :) Őt pedig az angliából vásárolt pókháló vékonyságú fonalból kötöm, de két szállal. Próbáltam egy szállal kötni, de ahhoz még sokat kell gyakorolnom. Nagyon nehezen boldogultam vele. Azt hiszem, hogy ehhez a kendőhöz nem is illik az a vékonyság.
 

 
Még egy dolog maradt, amit szívesen megosztanék: A maradék fonalaimból készült néhány nagyikocka, amit most összevarrtam. Persze ismét jelzem, hogy kezdő horgoló vagyok, így ne számítson senki komoly nívóra. Valamint az összeillesztés csak átmeneti, vagyis fércelve van.
Valami naaagy dologra készülök belőlük, amit egy amerikai portálon láttam. Még meglepetés, hogy mi lesz belőle, de addig is várom a tippeket. A játékos kedvűek tippjeit szeretettel várom. Erre a célra most nem hirdetek külön játékot, szerintem így is érdekes lesz.

 

  

  

 


5 megjegyzés:

Macus írta...

nagyon szép a sál. A Swallowtail is gyönyörű lesz. Láttam, hogy elkezdtétek, én is megkötném, de most nincs egyszínű vékony gyapjúm. de hamarosan lesz...
Addig meg figyellek benneteket. Meg persze kötök mást.

Piszke anyóca írta...

Macus, kedves! Köszönöm! A várakozás csak fokozza az élményt! Legalábbis én ezt tapasztaltam. Biztosan nagy öröm lesz, amikor el tudod majd kezdeni te is!

Eta írta...

Nézelődtem egy kicsit Nálad, igazán sokoldalú vagy, és nagyon szép dolgokat készítesz. Jövök máskor is. :o)

Piszke anyóca írta...

Edta, drága! Köszönöm, és örülök, hogy itt vagy! Szívesen látlak máskor is!

nöné írta...

Látom, teljesen fertőzött lettél:o))) Nagyon jól alakul mindened! Azt a négyráhajtásos láttam, a fórumon is kérdezted. Érdekes lehetett lekötögetni, én a duplát is nagyon utálom. De azt nézem, hogy ahhoz képest nem is lett nagy "likad":o)))
A fonalfestés eredménye nagyon klassz, tényleg olyan kis finoman átmenetes. Ezek a saját színében átmenetesek az igaziak a csipkéhez, van bennük valami különleges, és mégis szépen fog látszani a mintázat is.
Ügyes vagy na, ez a lényeg!!!