Sikerült kiolvasnom Coelho: Tizenegy perc című könyvét, amit szinte nem is emlékszem, mikor kezdtem el. Nagy lelkesedéssel fogtam bele, de több alkalommal is félre kellett tennem, annyira megfogyatkozott a lendület bennem. Vegyes érzelmeket táplálok a könyv irányában. Összességében nagy csalódás volt. Férfi szemmel nézve próbálja bemutatni a főszereplő nő vívódásait szerelemmel, prostitúcióval. Számomra leegyszerűsített érzelmekkel találkoztam, azok is csak vázlatszerűen felskiccelve sorakoztak a könyvben. Később biológiai ismeretátadásra vált a szerző a női nemiszerv működésének és funkciójának bemutatása által. Közben felvillan valami a szado-mazo szex motivációs bázisából is. Mindezeket a kalandokat a főszereplő önmegvalósítási szándékának mozzanatai kapcsolják össze. A téma átlagos, az érzelmi szál rendkívül lapos. Émelyítő is lehetne a történet, ha egy kicsit jobban eltalálja a női lélek érzékenységét, érintettségét ezekben a szituációkban. Mivel sokszor úgy éreztem, mintha a hölgy kívül lenne érzelmileg az egész történeten, ezért inkább íztelennek minősíteném.
Kiábrándító volt számomra szóról szóra ugyanazzal a mondattal találkozni a könyv első harmadában, mint amit az Alkimistában sütött el az író. Akkor nagyot szólt, itt visszaköszönve már csak frázisként hatott.
El camino és hasonló, más vallással kapcsolatos utalások pedig stilisztikai elemként kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy az írásművet lelkivé emeljék.
A könyvre amiatt esett a választásom, mert több helyen olvastam róla, hogy az író egy különleges alkotása. Hááát... Ami azt illeti a témaválasztás pikantériáját tekintve valóban különleges. Azonban be kell vallanom nem az én ízlésemnek való. Jobb szeretem a sorok közül kiolvasni a rejtett mondanivalót, vagy akár az érzelmeket, mint a naturalista valóságot, ennyire instant leegyszerűsített formában megkapni.
Az új választottam már most - a 8. oldal után - jobbnak tűnik. Szerintem nem fogok csalódni Nyírő József Halhatatlan élet című művében.
