A mai napi munkából hazatérve nagyfiúnak meglepetés zoknit készítettem neve napja alkalmából. No nem klasszikus lábfejet burkoló alkalmatosságról van szó, nem is Malacka hőn szeretett orrmelegítőjét mintáztam meg, hanem mobiltelefonja kapott új ruhát, amolyan kamaszos, 21. századi legényes stílusban. Alapja uru lace merinoi gyapjú. A fonal vastagságának (pontosabban: vékonyságának) köszönhetően igazi aprólékos munka volt a vele való találkozás.Van belőle többféle színű, maradék csip-csup gombolyag szép számmal, ami komolyabb lélegzetvételű darabokhoz már kevés. Az applikáció Barka Gilice és Catania, valamint az évtizedek alatt felhalmozott gombgyűjteményem két darabja. A passzé kisebb tű méretet igényelt volna, de a legkisebb itthon fellelhető zoknikötőtűm 2-es, ezzel dolgoztam. Biztosan találtam volna valamilyen alkalmas eszközt, amivel kiválthattam volna a 1-1,5-es tűt, de nem volt időm ezen morfondírozni.
Teljesen egyszerű darab, gyors könnyen elkészíthető. Nagy erénye: játékra csalogató, inspiráló találkozás. Mikor elkezdtem, még magam sem tudtam, hogy mi lesz belőle (ez a kedvenc kiindulóalapom), csak a funkció lebegett a szemem előtt, mert a régi mobiltokja már kiérdemelte a nyugdíjazást. Menet közben, szemről-szemre haladva jöttek a gondolatok fancsali, huncut szájról, kajla szemekről, s mindvégig izgalomban tartott a leleplezés öröme. Leginkább így szeretek kézimunkázni, saját kútfőből, szabadon. Kíváncsian várom a fogadtatást. Már csak az ajándékozás utolsó kellemes mozzanata van hátra (és előtte a szálak eldolgozása), ami számomra olyan, mint a szembefordított tükrök: kölcsönös öröm hatványozódása... ahogy Weöres Sándor ezt tökéletesen
megírta.
A mobiltoknak van egy kis ügyessége: az alja nem összevarrva készült, hanem kötést utánzó öltéssel, így:
