Hajnal. Kakaskukorékolás. Aludni kéne már, de nincs erő felállni. Karnyújtásnyira fonalas kosár, azt még el tudnám érni. Emléknyomok bukkannak fel kötésről, gyapjak puhaságáról. Lassacskán belülről melengető vágyakozás kezd elszabadulni. Már-már elérem a kötőtűt, amikor ismét kakas kukorékol. Talán egy óra is eltelt már éjfél óta. Őrültség, nem szabad, hiszen tegnap is csak három óra alvás jutott. Közben hívogatóan csábít a narancsos gombolyag. Már szemek sorakoznak mind a négy tűn. Csak egy kicsit, csak tíz percet, semmi többet, ígérem! Átlépek egy másik dimenzióba, miközben róvom a sorokat körbe-körbe, öt perc, tíz perc, leláncolom, összevarrom, felpróbálom, tapintgatom, kóstolgatom, szeretgetem, s végre beállítom az ébresztőórát. Bambán olvasom a telefonom kijelzőjét és megpróbálom értelmezni: ébresztésig hátralevő idő 4 óra 23 perc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése