"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. április 27., kedd

Még is csak Gail... - frissítve

Azért a dolog nem hagyott nyugodni és azon nyomban belefogtam "A" Gail elkészítésébe.
Meglepő módon haladós a mintája. Ezt már első alkalommal is tapasztaltam. Az ok ami miatt az elsőt nem lehetett befejezni, az egy kis csalás volt a kendő közepén. Olyan mértékben és módon próbáltam néhány feleslegesnek tűnő szemet eltüntetni, hogy azt nem bírta el a kendő formája és megmakacsolva magát, nem volt hajlandó kiadni a háromszög alakot. Emiatt nem volt érdemes ráilleszteni a csipkét. No de ő már egy másik gyermek. Nem az a dacos fajta, amilyen az első volt. És nem volt benne rejtegetni való szemecske sem. ;)

A kötési tempómban már benne van az afölött érzett feszült türelmetlenség, hogy rövidesen a magyar egészségügy intézményes keretei között leszek kényeztetve, különféle mechanikus beavatkozások kapcsán melyekkel a szervi és szövetállományomat kissé átrendezik, némi fölöslegesnek tűnő dolgot eltávolítva.  

Gail (Aka nightsongs)
Fonal: Uruguayi lace
Tű vastagság: 4 mm
Felhasznált fonalmennyiség: 5 dkg
Kezdés: 2010.04.24.
Befejezés: 2010.04.26.







A színe fogott meg legjobban. :) Igaz, amikor ehhez a motringhoz nyúltam az uruguayi készletemben, akkor azért tettem, mert olyan rondácska volt és gondoltam, gyorsan megszabadulok tőle. Már a gombolyításnál motoszkált bennem valami, de a kötéskor egyértelművé vált, hogy ezek az én színeim: haragoszöld, padlizsán, csipetnyi ezüstszürke és rózsaszín voltak azok, amik megbolondították és szelíddé tették ezt a zordnak tűnő színvilágot. Nagyon szerettem kötni és nem bánom, hogy a mintát annyira nem adja ki, mint egy homogén színű fonal. Amikor ráesik a napfény, akkor nagyon is látszanak a szép levélkéi. :)





5 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nagyon szép lett a kendőd! Szorítok neked :)

Kicsianya írta...

Hát ott volt a kutya elásva!
Mindenesetre ez nagyon szép és immár cakkos a széle!
Én is drukkolok Neked! Vigyél magaddal kötést, hátha gyorsabban gyógyulsz!:)

Karina írta...

Gyönyörű, és vigyázz magadra! Meg vigyázzanak Rád odafentről is :)

Kriszti írta...

Gyönyörű lett a Gail ebből a fonalból. Tényleg különleges a fonal, és a minta sem veszek ám el benne.

A kórházas dolog nem hangzik túl jól. Én is azt mondom, mindenképp vigyál magaddal valamilyen kötni vagy horgolni valót.

Piszke írta...

Olyan jól esik a biztatásotok! Köszönöm! Igyekszem a helyzet adta lehetőségre: a kötésre gondolni!