Egy kis személyeskedés

Nagyon szeretem a telet. Gyönyörű ez a hófehér ragyogás, ami körbevesz minket. Vastag, roppanó, hófehér, tisztaságot sugalló, pihe-puha paplan. Andalító a szoba melegéből forró teát kortyolgatva kitekinteni az ablakon. Szívet-lelket vidító a kicsi örömében részesülni a séta vagy a szánkózás közben.

De lassacskán elég lesz már ebből az egyhangúságból. Minden szépsége ellenére rettenetesen monoton, egyhangú, sőt egyszínű. Az erdőben jártunk és hallottam, hogy a cinkék is osztják a véleményemet, mert már hallatják a hangjukat. Ezzel is sürgetve a tavasz közeledtét.

Amíg megérkezik a tavasz, ezzel és hasonlókkal vigasztalódom: