"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2009. december 21., hétfő

B. B.


B. B.: Banánkenyér Bogival
Bogi cserkészkarácsonyra készül. A tavalyihoz hasonlóan, idén is megörvendezteti "bajtársait" sk. sütivel, nevezetesen banánkenyérrel. Mamazonnál találtam ezt a jó kis receptet és mondhatom nagyon finom lett, pedig az ecetet kifelejtettem belőle. Sok mindenre használom az ecetet a háztartásunkban. Mosok vele, öblítek, csempét, padlót vízkőtelenítek. Egyet nem szoktam, főzni, mert nagyon-nagyon egészségtelen. Sütni meg végképp eszembe nem jutott volna. Biztosan ezért is felejtődött el sütés közben. A tészta sok lett, így a maradékot muffin papírokra rakva sütöttem meg. Jó, hogy mostmár a roggyantott banánt is fel tudjuk használni és megmenekül a kidobandók sorsától.








Sütöttünk még donutot (lánykori nevén amerikai fánkot). A huszonöt éven felüliek talán emlékeznek rá, hogy volt valaha kis hazánkban egy Dunkin Donut nevezetű gyorsétterem, ahol fánkok garmadáját lehetett kapni. De nem ám a jó kis magyarféle olajban sült fánkokat, hanem a "szárazabb" változatú rokonát. A mennyország egy szeletkéje veszett el azzal, hogy kivonult a cég kis hazánkból. Itt volt fehér, világos és sötétbarna csoki mázas, piros, rózsaszín, fehér, sárga cukormázas, zebracsíkos (fehér és barna, barna és fehér), cukor szórásos, mogyoró, mandula szórásos és még nem tudom hányféle bevonatú fánk. A töltelékeket még nem soroltam, ezzel a variációk sorozata megközelítette a végtelent. Jó egy kis túlzás van a dologban, ez betudható az erős érzelmi és kulináris elfogultságomnak.
Most szereztem néhány jó kis donut receptet és a leírások alapján legszimpatikusabbat megsütöttük a cserkészek számára tesztelendőként. Fánksütő tepsim legnagyobb bánatomra nincs itthon. Eddig nem vettem, mert nem volt jó receptem, most pedig recept van, tepsi nincs. No sebaj, megtette a muffinsütő is. Így néz ki az első muffut (muffin-donut), fincsi csokitöltelékes:


Szerintem szemrevaló és ízletes is lett. Azért lyuk hiányzik a közepéből. Folytatom a fánksütő tepsi keresését. Ha valaki tud lelőhelyet ajánlani, azt megköszönöm! :)

"Sütöttünk" még osztálykarácsonyra is. Házi készítésű bonbonra esett a választás. Majd erről is beszámolok rövidesen.

 
 A tesztelő alkotó


Nincsenek megjegyzések: