Már egy ideje vívódok egy ragacsos mocsárral, ami nem enged. Már-már kijutok belőle, s mikor kilépnék, visszahúz. Most az alábbi versike egy kis enyhet adott, s új lendületet afelé, hogy ne adjam fel, van kiút, csak birkózzam tovább.
"Mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna
kitartó, csendes, hű forradalomban
élni: - szeretni, hinni a világot;
tenni valamit, mivel besugárzod;
melegíteni: - telet a gyertya lángja;
szelidítni: - aszályt a szik virága;
rázni a világot: - szellő az erdőt;
kérlelve bíztatni: - karsztot a felhők;
lázadni - úgy, hogy magadat naponta
feláldozod, ha még oly kis dolgokra;
ellenszegülni: másképp nem? - parányi
toporzékoló ügy nyergébe szállni;
osztani magad: - hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni - hogy magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot,
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra,
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
- kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!"
(Váci Mihály: Eső a homokra, részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése