"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2011. február 10., csütörtök

Fekete, fehér, igen, nem

Szombaton kerül megrendezésre a hagyományos, sokak által várt, elmaradhatatlan cserkészbál Pesten a József Attila Gimnáziumban, ahol az ország különböző cserkészei vigadoznak, báloznak. Nagy esemény ez ifjú cserkész berkekben. Erre az alkalomra természetesen mi is beszereztük Bogi lányunk számára a báli ruhát, ami igen tetszetős darab, ám egy fontos kiegészítő után sóvárgott: ez pedig nem más, mint egy boleró.

Hamarjában álmodtam egy egyszerűbb kivitelű darabot. Egy bibi volt csak: a szivárvány bármelyik színű fonalát elő tudom venni a fonalas kosárkámból, kivéve a feketét. Így adódott, hogy megkötöttem natúr gyapjúból és utólag megfestettem feketére. Az alábbi képes beszámoló a megvalósulás fázisait mutatja (a blokkolás kivételével):





"Feketeleves"




A nyaklánc egy kicsit zavaró, véletlenül maradt a modell nyakában :)

Anyaga: Yarn und dyed, BFL 4 ágú gyapjú, 400 m / 100 g
Súlyát nem mértem, falatnyi darab, kb. 2 dkg.
Nekem egy szó jut eszembe róla: hercegnői. 
Miután befestettem, hiányérzet maradt bennem, sőt Bogi lányom is fájó szívvel vált meg a fehér változattól, Így nem maradt más, minthogy elkészítem fehér változatban is. Mindkettőről elmondható, hogy alapdaradja egy hölgy ruhatárának.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gyönyörű mindkét színben, de nekem a fekete jön be inkább! (Kicsit nosztalgiáztam, mert úgy 14-15 évvel ez előtt én is részt vettem azon a bizonyos cserkészbálon ugyanott :) )

Macus írta...

Gyönyörű lett.
Jó, hogy megint olvashatlak.

Anice kötős blogja írta...

Remek darab, nagyon tetszik!

Jó volt a fonallal dolgozni, puha?

Erzsike írta...

Épp a napokban gondolkodtam egy meglévő kendőm átfestésén. Félek hogy közben baja lesz (kevergetés, főzés). Lehet hogy mégis megpróbálkozom vele? Olyan jó lett ez a boleró! Téglalap szabású?

Piszke írta...

Gira: A feketére voksolnék én is, de a nagylányomnak, a maga 15 évével annyira jól áll a fehér is, hogy nem hagyhatom ki.
A cserkészbál miatt irigyellek téged is, őt is. Az egyik legjobb dolog, amit gyerek elkövethet az, ha beáll cserkésznek. :)

Macus, köszönöm! Bátorkodtam... :D

Anice, ezek szerint te ismered ezt a fonalat!? Nem volt negatív élmény, de nem ez a kedvencem, mert valóban kissé kemény. Nem is álltak szépen össze a szemek, de a festés és a forró víz jót tett neki, no meg a blokkolás is.

Erzsike, ne félj a festéstől, csak figyelj a hogyanjára! Lehetőleg kerülni kell a kevergetést és főzni sem szükséges. Ha gondolod emailben megírom, hogyan szoktam festeni a gyapjút.

Erzsike írta...

Köszönöm szépen, az jó lenne!

peony írta...

Nagyon csini lett!

Kicsianya írta...

Nagyon szép lett!Nem hiába, jó egy kreatív Anya a háznál...:)