"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. június 9., szerda

Apróságok...

kerültek le a horgolótűmről a napokban. Szerénységük és kis méretük ellenére nagy szükségem volt mindkettőre és egy ideje várakozólistán voltak. Most sikerült a tettek mezejére lépnem. Az első parányi horgolmány egy mérőszalag tárolására szolgál. Több helyen láttam már hasonlót, Jucunál biztosan. A többire nem emlékszem. Az alsó részét a Horgo-blogos technikával (játék 3. forduló) készítettem, a felsőt pedig körbezárt láncszemsorral. Valamicske díszítést is elbírt volna. Egy picinyke téglavörös gomb került volna a tetejére, de az eltakarta volna a középső részt és nem érvényesült úgy a minta. Így a horgolás mintája adja a díszét. :) Hasznos, mert a mérőszalagom folyton önállósítja magát és ez zavaró. Így lesz neki saját otthona. Boróka is előszeretettel rakosgatja a kis házikójába a "centit".




A másik művem egy borító a kártyatartómra, aminek a fedelével nem voltam eddig kibékülve. Egyszerű műanyag felületű kártyatartó. Az ötlet nem a sajátom. Az Etsyn láttam hasonló technikával készült noteszeket. Ez a darab is a használati tárgyak "háziasítása" kategória résztvevője. Így kellemesebb a szemnek is, kéznek is. Barka fonalból készült - amit bár nagyon szeretek - ez alkalommal nem bizonyult jó választásnak. A fonal puha volta miatt nincs megfelelő tartása a borítónak. Catania fonal vagy akár felvetőszál is alkalmasabb lett volna erre célra. Egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. 

 

2 megjegyzés:

Natti írta...

Tök szuper. Jó ötletet adtál én is megcsinálom. Köszi, mint mindent.
Este töltöm a képet és küldöm.

Piszke írta...

Köszönöm! Örülök, ha másnak is sikerül meríteni egy-egy ötletet tőlem. :) Én is így "építkezem".