Festettem egy színt, amitől nem tudok szabadulni. Két napja szemezek vele, próbálom szokni a gondolatot, hogy előbb vagy utóbb elválnak útjaink. Ilyenkor heves szívdobogás jön rám. Úgy érzem nem tudok nélküle élni. Ő az enyém. Ő lesz a soron következő kötni való.
Színét egyik kép sem adja vissza igazán, szókészletem pedig nincs rá, amivel leírhatnám egyediségét. Mutatom, ha elkészült. Akkor talán napfénynél is lesz alkalmam fotózni.
A kép hátterében a kotta olvasható. :)
1 megjegyzés:
Húúú, a narancsos a kedvenc, de mind a kettő csodaszép szín lett, én meg csak sárgulok az irigységtől :)))
Megjegyzés küldése