"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. január 1., péntek

Szappanbugyor - Játék

Már egy ideje elkapott a szappanfőzési láz. Hetek óta saját recept kidolgozásán fáradozom. Van némi gyűjtésem nagymamám ebbéli tevékenységéről. Lehet, hogy túlságosan igényes vagyok. Hja, ez a maximalizmus... Talán mondani sem kell, hogy - mint sok esetben - a maximalizmusom tulajdonképpen a minimumra törekvést rejti, vagyis semmilyen más elvárásom nincs, mint hogy természetes legyen. Tehát vegyszer, illat- és adalékmentes szappant szeretnék készíteni kecsketejből. Sajnos eddig nem nagy eredménnyel büszkélkedhetek, de nem adom fel!!! Addig is marad a Sövénykúti kecseketejsavós és joghurtos szappan. Az nagyon bevált, a kedvencem.

A szappanfőzésről álmodoztam ma délelőtt, az idei megvalósítandó álmaimon merengve. S közben eszembe jutott, hogy addig is horgolok magunknak szappanbugyrot. Több helyen láttam már ezt az igen hasznos alkalmatosságot. Íme, ez lett belőle:

Tartalom nélkül



A problémás rész


Csőretöltve
 

A horgolás csínját-bínját most kóstolgatom. Lánykoromban nem szerettem, akkor a kötött volt a menő. A horgolás kissé avittnak számított. Ebben is van egy nagy segítségem, anyukám, aki igazi profi horgolásban. A rovidpálcát és az egy ráhajtásos pálcát tőle a tanultam, a többit magam fejlesztettem tovább, illetve "leolvastam" más munkákról. Ebben nagy segítségemre van a kötős, gobelines gyakorlatom. Szóval kérlek úgy nézd ezt a bugyrot, mint egy horgoló tanuló kb. ötödik alkotását. Az anyaga finom gyapjú. Ettől azt várom, hogy a használat során filcesedni fog, ezáltal összetömörödik, miközben gyengéden ledörzsöli az oda nem illő felesleget.

SZAVAZÁS ÉS JÁTÉK

Úgy gondolom, hogy a bújtatót egy sorral lejjebb kellett volna elhelyezni. Az a sor viszont rövidpálcából áll, így kevésbé alkalmas arra, hogy oda zsinórt húzzak be. Meggyőződésem, hogy úgy sokkal szebb lett volna, és fodrosabb a szája az összehúzást követően. Ezért szavazást hirdetek a témában. Érdekelne, hogy neked mi a véleményed! A szavazók között egy hasonló szappanbugyor és egy bele való natúr szappan kerül kisorsolásra. Ha nem használsz szappan, más célra is tudod alkalmazni a bugyrot.
A játékban úgy vehetsz részt, hogy:

1. egy kommentben leírod, te mire szavaznál: egy sorral lejjebb a zsinórt vagy így jobb???
2.  írj egy bejegyzést a játékról a blogodban, benne a játék feltételeivel, határidővel és a bugyorról készült fotóval,


Sorsolás január 20-án, 20 órakor, Boróka közreműködésével.

Többen kértétek, hogy hosszabbítsam meg a játékot. A következő salamoni döntés született az ügyben: ma megtartjuk a sorsolást és a nyertes megkapja a nyereményét. Egyúttal második fordulót hirdetek. A feltételek és a nyeremény változatlan.

Sorsolás: január 31. este 20 óra. 

Az összes eddigi jelentkező dupla eséllyel vesz részt a játékban. :) Ne felejtsétek a határidőt módosítani




 


Várom a véleményeteket és sok sikert kívánok!

22 megjegyzés:

Annamari írta...

Szerintem ha lennebb húznád be, jobban érvényesülne a szélcsipke. :-) de igy is szép!

Zsófi írta...

http://rozsaszin-pottyok.blogspot.com/2010/01/nyerj-egy-bugyrot-win-small-soap-bag.html

Szerintem jó így is. Mosakodás közben valószínűleg nem fog látszani. :-)

Lente Julcsi írta...

Szerintem is jó,ahogy van!
Javaslom,hosszabítsd meg a határidőt,szerintem leszünk még itt többen is :)

Az ékszereid nagyon szépek,gratulálok!

Ildifolt írta...

Szerintem: valóban egy sorral lejjebb a behúzás jobb lenne, a széle jobban kiterülne, így szebben mutatna. Javaslat még így látatlanban: 1 sor rövidpálca, 1 sor egyráhajtásos, 1 sor rövidpálca, és az 1 ráhajtásosban lenne a behúzás. Persze ez csak ilyen továbbgondolós dolog a részemről.
Viszont ami alatta van, az is nagyon szép, (takaró?) lehetne esetleg többet is látni belőle?

latinka írta...

Szia!
Most bukkantam rá a blogodra,írok is gyorsan. Én ugyan nem horgolok,de szerintem tényleg jobban kiadná a legfelső sor mintáját,ha lejjebb lenne összehúzva. de ez csak esztétikai szempont,ami a használhatóságát nem befolyásolja.
További jó munkát,remélem,hamarosan megtalálod álmaid szappanreceptjét:)

Ha szeretsz játszani,ajándékot adni-kapni,szeretettel invitállak a blogomra egy ott futó "Ajándéklánc" nevű játékra!

Lonci (Győr) írta...

Ahol van a zsinór, az jó helyen van, csak az utolsó mintasort sűrűbbre kellett volna horgolni:-))) akkor rózsásabb, fodrosabb lett volna!

N.Zsuzsi írta...

Szerintem így jó, ne rakd lejjebb.

Névtelen írta...

Nekem így is tetszik,nagyon szép!:)

Ancsa írta...

Nagyon szép így is:)

Névtelen írta...

Nekem is így tetszik. Mindenféleképpen gyönyörű lett.

ÉS persze kitettem a felhívást az oldalamra is. :)
Katus alias Kreativságok

Szegusz írta...

Nagyon szép munka, szerintem maradjon így!

latinka írta...

Délután már írtam ide egy bejegyzést,ezek szerint nem hagytad jóvá a megjelenését? Megtudhatom,hogy mi az oka?

Piszke írta...

Latinka, elnézést kérek, valamit mellényomhattam, mert nagyon siettem, de játékban vagy. :)

Piszke írta...

Lányok, köszönöm a véleményeket! Fürdés szempontjából valóban mindegy, hogy hogyan is néz ki, de azért olyan jó érzés, ha olyan, amilyennek lennie kell. :)
Compot, azt hiszem ez a megoldás lenne igazán szép! Nagyon köszönöm a tanácsot!

Egy biztos, hogy fürdeni vele egy ááálom... olyan puha és kellemes, valódi kényeztetés a bőrnek...

Belinda írta...

A felső sor mellett tenném le a voksomat. Nagyobb lesz a hely, és tapasztalatom szerint az ilyen erősebb fonal hajlamos arra, hogy összetorlódjon és bumszli legyen, ha sokat fogunk össze belőle.

Piszke írta...

Belinda, köszönöm a véleményt! Ez a gyapjú viszonylag puha, de lehet, hogy úgy lenne, tömörödne...
A következő körbe bekerültél! :)

Piszke írta...

Kedves Compót! Gratulálok, megnyerted a játék első fordulóját! :) Írd meg légy szíves az email-címedet!

Ildifolt írta...

Nos, Piszke Anyóca, nagyon örülök a nyereményemnek. Bár utólag bárki mondhatja, de szinte éreztem, hogy ma regisztrálnom kell, és nyerek. Köszönöm, Köszönöm.

Lente Julcsi írta...

Gratula!

latinka írta...

Köszönöm a választ!

Gratulálok a nyeretsnek!

Bogi írta...

Nagyon szép bugyor lett. Nem tudom elhinni, hogy annyira kezdő lennél a horgolásban. :) Amúgy szerintem jó ott a zsinór, ahol most van. Lentebb nem mutatna ilyen jól, bár tényleg jobban fodrozódna talán. :)

Piszke írta...

Mirci, köszönöm! :) Azért még fogok csiszolni rajta...