"Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szívemben boldogok a tárgyak."

Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak



2010. február 7., vasárnap

Kéményseprővel?



Azt mondják, hogy aki kéményseprővel cimborál, az maga is kormos lesz. Nahát ez most rám teljesen igaz, de mivel nem kéményseprővel, hanem gyapjú gombolyagokkal cimborálok, így utolért a fonalfestési láz. Ebben a történetben az urugayiak is nyakig benne vannak, mert bár heves szívdobogás közepette várom, nem akar megérkezni a rendelt fonal. Persze, mert az is most festődik. No, sebaj! Mire ideér, már nekem is menni fog a dolog. Annyira belelkesültem az eredmény láttán, hogy holnap elmegyek festék beszerző körútra és reszkessetek kéményseprők! :) Fogok én olyan színeket varázsolni ebben a gyönyörű, de nagyon monoton téli fehérségben, hogy párját ritkítja!
A fonalat színátmenetesre szerettem volna festeni. Emiatt volt bennem egy kis izgalom, hogy se túl nagy eltérés ne legyen az árnyalatok között, de azét szemmel látható legyen a különbség. Azt hiszem ezt sikerült jól eltalálni.


A nagy izgalom következtében elkapkodtam a fotózást, nem lettek jók a képek, de a színek élethűek, csak az élességgel van némi gond.

 
 Íme a segédem, aki nélkül a komolyabb műveleteket el sem tudnám végezni. :)


Nagyjából 30 dkg tolnai gyapjút festettem meg. Már körvonalazódik, hogy mit fogok belőle kötni. :)

5 megjegyzés:

Annamari írta...

Szép, szép. Állítólag üdítőporral is szépeket lehet festeni, ugye az ételfesték... ha nem találsz ruhafestéket, vagy nem megfelelő színeket, kipróbálhatod. Én várom a tavaszt-nyarat, majd "burjányokkal" :-)

Piszke írta...

Igen, már én is tudom, hogy mit fogok tenni az első zsengék kibújását követően. Eddig terméseket és gyógynövényeket gyűjtöttünk az erdőben, most bővülni fog a paletta.

nöné írta...

Szépek lettek! Nagyon ügyes vagy!

Jandó írta...

Hú, gyönyörű színük lett. A színátmenet is remek. Nagyon ügyes vagy.

Annamari írta...

Van nálam valamid :-) nézz be hozzám...